Kedves Arisztokraták!

Hadd csatlakozzam az előttem szólóhoz.
Körül vagyok véve emberekkel. Most hogy elindult megint az egyetem mindenhol ismerős arcokkal futok össze, a folyosón az utcán, és mégis, olyan idegenek. Megkérdezzük egymástól, hogy milyen volt a nyár, hogy vagy, milyen az órarended, mit csinálsz a hétvégén... Sokakkal jóban vagyok, néha mégis azt érzem, hogy olyan jó barátaim, mint amilyenek ti voltatok nekem, már nem nagyon lesznek, ezért nem akarlak titeket elveszíteni.
És tudjátok, egészen furcsa érzés, (mostanában szokott előjönni bennem,) hogy szeretném, hogy ismerjenek, hogy tudják mi van velem. Olyan emberek, akikben bízom, akikre számíthatok, akiknek akkor is bármikor bármit el tudok mesélni, ha már több mint egy éve nem is találkoztam velük. Régen nagyon nagyon zárkózott voltam. Féltem kimondani az érzéseimet. Most már szeretném őket megosztani, és szeretnék a ti örömeitekben, fájdalmaitokban is osztozni. Ez a barátság.