Micsoda néma csönd...

Kedves Leányok!

Mégiscsak azt kell mondjam, hiányoztok! Hiába van az embernek saját blogja, az más. Lehet, hogy nem érdekel senkit az amit most írok, nem baj. Akkor csak úgy írtam. Nagyon fáj, hogy így szétszakadtunk egymástól, tőlem, főleg Fanni és Helga. Lehet, hogy most már nem élünk úgy egymás mellett, nem tudunk egymás mindennapi problémáiról, nincs János Pálos pályázat, és Göd (márakinek, de a többieket abból is kihagyjátok,) és Tátra, és semmi nincs. De azért nincs mert nem is csinálunk. És mert nem úgy állunk hozzá, hogy szeretnénk is. Én szeretném. Szeretném, ha újra találkoznánk, mert szeretnémn megbeszélni a problémámat, veled Helga. És főznénk nektek finomakat Adri nénivel. És játszanánk beugrót, majd elmagyarázzuk mi az. És beszélgetnénk sokat. És lehet, hogy senkinek nincs ideje ilyesmire se kedve. Tudjátok mit szoktam mondani, az embernek arra van ideje amire szakít. És ha nincs rám időtök, amit nektek szeretnék adni, akkor én azt úgy értelmezem, hogy nem szerettek. Lehet, hogy már nem is szerettek. Nem baj. Akkor is megírtam ezt a bejegyzést. Az ember mindig próbálkozik.

Legyetek szépek és jók!

Ritátok