Ismét

Kedves Emberek! Kicsik, nagyok, közepesek!

Szeretnék én is elnézést kérni, hogy nem írtam én sem, ezentúl én is aktivizálni fogom magam.
Vicces, sok hasonlóságot véltem fölfedezni a saját életem, és az Adri által leírtak között. Ami talán Adri írásából az én jelenlegi életemet is jellemzi az az, hogy előszedni a régi Fannit, annak viszont a jó tulajdonságait és építeni a mégis új Fannit. Én azt hiszem eddigi életem (egyik oldalról) legrosszabb egy évéből kezdek kilábalni. Egy olyan egy évből, amilyentől örök életemben távol akarom tartani magam, mert kis híján megszűntem létezni benne. Az egyetlen, amit az ember tehet, ha valóban változtatni akar, hogy körömszakadtáig kitart az elképzelése mellett, mégha eleinte kegyetlen nehéz is a változtatás.

Adri, Neked csak annyit mondanék, hogy én nem tudom, hány százalék kell a felvételihez, de én büszke lennék magamra a 75%-os emelt törivel és az irodalommal!!! És lehet, hogy ez nem nagy vigasz, de ha esetleg mégsem vesznek fel egyetemre, akkor se keseredj el túlságosan, hisz emberebb vagy sok diplomásnál.

Nem is tudom miért nem írtam. Talán csak elegem volt abból, hogy folyamatosan nyilvánosan nyavalyogjak itt a blogon. Kicsit szánalmasnak éreztem volna, hogy mindenki állandóan csak azt olvassa, hogy jaj,most milyen borzasztó kilátástalannak érzem az életem, és blablabla.
Úgyhogy lehet, hogy ezt a borzasztó nagy érzelmi kitárulkozást egy ideig kerülni fogom itt a blogon. A lényeg, hogy jó, hogy lehet a dolgokat szépen folytatni, valamelyest újrakezdéssel elegyítve. Úgy érzem, kezdek jobban lenni,amit mi sem bizonyít jobban, minthogy múltkor, mikor rossz kedvem volt, Tomi azt mondta, hogy nagyon régen látott már ilyennek. Ezek szerint, akkor kisugárzik a változás és ez jó:)Én csak boldog, kiegyensúlyozott emberke akarok lenni. És úgy érzem, jó úton haladok afelé.
Rájöttem, hogy utálom az önsajnálatot. Szerintem, ha valami probléma van, akkor ne üljünk bele jobban a trutyiba, hanem mutassunk a problémának fityiszt.
Adri,örültem, hogy hallottam Rólad, nagyon hiányoztál. Bár igaza van Szritának, ahelyett, hogy azon morfondírozunk, hogy milyen szörnyű, hogy mindenki messze van, inkább a kapcsolattartási lehetőségeket ragadjuk meg, úgyhogy hajrá:)
Ajánlom mindenkinek a "Kislány, nagylány" c. filmet. Megfelelési kényszerekről, beilleszkedési problémákról, barátságról, helyes útról, családi egymásratalálásokról szóló film kicsit groteszk szemszögből, amelyen keresztül megláthatjuk azt is, hová vezet, ha egymás helyett csak az ÉN-nel törődünk. Nem nyomasztó, mulatságos.Érdemes.