Reakció neked Helgi

Köszönöm, hogy kimondtál helyettem nagyon sokmindent. Én is rettenetesen utálom, hogy felnőttként kell viselkednem, és azt hiszem tudat alatt iszonyatosan lázadok ellene. Olyan embereket látok magam körül, amilyen nem akarok lenni, és ez a mondat jár a fejemben ilyenkor: Hát te meg hogy nézel ki! És szégyellem magam emiatt, hogy másokon ítélkezem, mostanában egyre többször. Továbbá nagyon szégyellem magam amiatt is, hogy gondolkodnom kell-e azon, hogy elegánsan lepöccintsem-e a galacsinná hajtogatott blokkot a járdára, vagy tartogassam a legközelebbi kukáig. Naiv gyermekkoromban sosem fordult volna meg ilyen a fejemben. Elegem van a felnőttek felnőttes rosszakaró gondolataiból, és elegem van a felnőttes problémákból is, mit egyek, papírok rendben, pénz pénz pénz.
Utálom, hogy elvárják azt hogy felnőtt nő legyek, és ezt most ne értsétek rosszul.
Sokkal rosszabb embernek érzem magam így felnőttként, és úgy érzem, hogy minden egyes egykor volt jó tulajdonságomért KÜZDENEM KELL! Harcolnom kell az építő gondolataimért, a pozitív hozzáállásért, az erkölcsömért, a kitartásomért, mindenért, ami régen olyan természetesen egyszerű volt.
És felnőttként sokkal nehezebb jónak lenni. Túl nehéz. Néha azt gondolom, minek erőlködjek? És közben ott lóg a kereszt a nyakamban...