Dodi az alagút végén

A Fenyves... "És ott a park..."

A képtől eltekintve... Hiányzik a nyár, hiányzik Tornyi, amit alig látok, hiányzik a vadászkastély, ahová már nem járok nosztalgiázni, hiányzik a biciklizés, a Tátra, az éjszakába nyúló beszélgetések Gendájjal, hiányzik egy érzés, egy cél, egy álom, egy személy, egy kis nyugalom, csökkentett maximalizmus, és egy kis naturalizmus (ez csak a szép hangzás miatt...).

Mindig visszavágyódom. Most éppen a sült gesztenyés korszakomba, vagy abba, amikor tornacipőben jártam iskolába. Az utóbbiba mégsem, mert akkor Olivér csapta a szelet. Egyszer felajánlotta, hogy az apukája cipőboltjában -mert van neki néhány-vehetek kedvezményesen cipőt. Ezen megsértődtem, mert nem értettem, hogy mi a problémája a csukámmal, ami akkor nagy divat volt (szimatszatyrot nem tudtam szerezni...). Akkor jártam először a Baurban Katával meg Dodival, és akkor ismeretük meg Norciékat, akik Dodit "lecsicsázták". Micsoda emlékek, micsoda ereklyék...