Zarándoklat Máriagyűdre
Tegnap egyáltalán nem volt unalmas napunk Áronnal.
Előző este arra gondoltunk, mi lenne, ha kirándulnánk egyet. Aztán néztük a térképet, és kitaláltuk, hogy zarándokolni kellene, méghozzá Máriagyűdre. Én még soha nem voltam, tetszett az ötlet, Áron is lelkesedett, mert szép emlékei vannak már onnan. Útvonalakat terveztünk, de az 58-as út, ami a legrövidebb lett volna (25km) nem tűnt megfelelőnek. Így egy kis kerülőt néztünk. Az útvonal a következő volt: Pécs délnyugati része (Kovácstelep), nyugat felé a 6-os út kis szakasza, aztán innét délre fordultunk a pellérdi útra, Pellérd után Görcsöny, Ócsárd, Márfa, majd Harkány következett. Aztán innét Siklósra, majd Máriagyűdre. Nem terveztük azt, hogy visszatekerünk Pécsre, mert én még pár kilóméternél messzebb nem bicikliztem, szóval úgy gondoltuk, hogy majd a zarándoklat után Kistótfalu vasútállomásán felszállunk a vonatra.
Este elmondtuk, hogy miért ajánljuk fel az utat és a nehézségeket, és várva a másnapot aludtunk el.
Hát a biciklis napunk másképpen alakult: 9-kor indultunk, és nekem az első kilométerek után elszállt a váltóm, és a legnagyobb fokozaton maradt. Ez olyan volt, mintha behúzott fékkel tekertem volna végig. Az első szakasz Pellérdig pokol volt. Hogy úgy mondjam, azt hittem, becsinálok. Végig emelkedő volt. Kevés kellett a kibukáshoz. Aztán jött egy kis lejtő, és utána a lábam is megszokta a terhelést, szóval nem könnyen, nem gyorsan, de haladtunk.
A táj fergeteges volt. Láttunk sík részeket, de dombokat, hegyeket is. Délben már Harkányban voltunk, ahol irtó büdös volt a feltörő kénes víztől. Ez egy népszerű fürdőváros, ahova a közeli jövőben mi is el szeretnénk menni. Itt ettünk egyet, majd átmentünk Gyűdre. Hihetetlenül jó volt meglátni a célt, amit előző este kitűztünk, jó volt megpillantani a már basilica minornak minősített templom két tornyát.
A lépcsőkön úgy vonszoltuk fel magunkat, mint a nyolcvan évesek. Nekem már ekkor bajok voltak a térdeimmel. Nem bírták a terhelést.
A templom szép volt, körbejártuk, megnéztük a Mézes Jézust is, majd vettünk két képeslapot, és kb.2 óra pihenés és elmélyülés után elindultunk a vonatra.
Kistótfalunál még sokat kellett volna várni a következő járműig, ezért megcéloztuk a következő falut, Átát. Átáig egy földút vezetett két nagy letarolt kukoricás föld között egy domb tetején. Itt meg kell jegyeznem egy viccet, amit egy helyi kedves bácsi mondott nekünk Kistótfalun: "Mi van Áta közepén? -???- Hát egy T." Nekem ez este 10-kor esett le. Szőkeségem újra bebizonyosodott:).
Átán aztán úgy gondoltuk, hogy még Szőkédig is elérünk, és majd akkor fölszállunk arra a vonatra. Szőkéden már mást gondoltunk: már nincs is messze Pécs. Így lemondtunk a vonatról, és kockáztattunk, mivel lemenőben volt a nap, és nem volt a biciklinken lámpa, csak rajtunk egy-egy visszataszító mellény, amit a kukások is hordanak. De bevállaltuk. Útközben találkot
zunk egy döglött borzzal, ami úgy nézett ki, mint a biológia termi kitömött állat, teljesen ép volt. Majd átmentünk Egerágon, Kozármislenyen – előtte még volt egy fergeteges naplemente – és beértünk Pécs külvárosába. Ekkor már alig éltünk, de keresztülevickéltünk a városon, és visszatértünk sógoromék albérletébe.
Nagyon sok jó vizuális élmény volt, például az, amit már írtam, hogy egyszercsak észrevettük a domboldalban a kéttornyú templomot, de láttuk kicsit messziről a siklósi várat. Aztán a már szintén említett borz és a naplemente. Meg az, hogy a Tenkes nagyon sokáig látszódott a rajta levő két torony (valami átjátszóállomások lehettek), és ahogy körülötte mentünk, úgy helyet cseréltek.
Sokat imádkoztunk egész nap, nagyon nagy testi-lelki élmény volt! Nagyon büszke volt rám a férjem, hogy ilyen jól bírtam a tekerést és minden nehézséget. Az utóbbi mondatot ő írta, mivel ezt a bejegyzést közösen szerkesztjük.:)
Nekem, Adrinak nagyon jó élmény volt ez a nap. Hosszú idő óta most éreztem magam igazán szárnyalni. És amit mostanában nem mondtam: Elégedett vagyok önmagammal!!!
A másik pozitívum az, hogy kicsit a testünket is megdolgoztattuk, remélem hozzájárult a töltött galamb-effektus elkerüléséhez. A kitartásom és az akaraterőm is fejlődött, és nem bántam meg, hogy az elején makacsul kitartottam a teljes táv megtételéhez.
Ezután is szeretnénk hasonlókat, de már csak Vác környékén, mert ez a bicikli, amit kölcsön kértem, tönkre ment. Mellesleg egy jó régi városnéző biciklim volt, nem a nagy távokhoz tervezve. Ma nagyon rosszul van még a térdem, eléggé megviselte az erőltetés. Önmagamhoz képest ez egy holdnyi lépés volt.Nem tudom, hogy Áron írta-e, de 80 km-t tekertünk. Gyorsabb és kevésbé fárasztóbb lett volna, ha működik a váltóm, és mindkét bicikli jobb lett volna. Gratulálok magamnak és Áronnak is.
Előző este arra gondoltunk, mi lenne, ha kirándulnánk egyet. Aztán néztük a térképet, és kitaláltuk, hogy zarándokolni kellene, méghozzá Máriagyűdre. Én még soha nem voltam, tetszett az ötlet, Áron is lelkesedett, mert szép emlékei vannak már onnan. Útvonalakat terveztünk, de az 58-as út, ami a legrövidebb lett volna (25km) nem tűnt megfelelőnek. Így egy kis kerülőt néztünk. Az útvonal a következő volt: Pécs délnyugati része (Kovácstelep), nyugat felé a 6-os út kis szakasza, aztán innét délre fordultunk a pellérdi útra, Pellérd után Görcsöny, Ócsárd, Márfa, majd Harkány következett. Aztán innét Siklósra, majd Máriagyűdre. Nem terveztük azt, hogy visszatekerünk Pécsre, mert én még pár kilóméternél messzebb nem bicikliztem, szóval úgy gondoltuk, hogy majd a zarándoklat után Kistótfalu vasútállomásán felszállunk a vonatra.
Este elmondtuk, hogy miért ajánljuk fel az utat és a nehézségeket, és várva a másnapot aludtunk el.
Hát a biciklis napunk másképpen alakult: 9-kor indultunk, és nekem az első kilométerek után elszállt a váltóm, és a legnagyobb fokozaton maradt. Ez olyan volt, mintha behúzott fékkel tekertem volna végig. Az első szakasz Pellérdig pokol volt. Hogy úgy mondjam, azt hittem, becsinálok. Végig emelkedő volt. Kevés kellett a kibukáshoz. Aztán jött egy kis lejtő, és utána a lábam is megszokta a terhelést, szóval nem könnyen, nem gyorsan, de haladtunk.
A táj fergeteges volt. Láttunk sík részeket, de dombokat, hegyeket is. Délben már Harkányban voltunk, ahol irtó büdös volt a feltörő kénes víztől. Ez egy népszerű fürdőváros, ahova a közeli jövőben mi is el szeretnénk menni. Itt ettünk egyet, majd átmentünk Gyűdre. Hihetetlenül jó volt meglátni a célt, amit előző este kitűztünk, jó volt megpillantani a már basilica minornak minősített templom két tornyát.
A lépcsőkön úgy vonszoltuk fel magunkat, mint a nyolcvan évesek. Nekem már ekkor bajok voltak a térdeimmel. Nem bírták a terhelést.
A templom szép volt, körbejártuk, megnéztük a Mézes Jézust is, majd vettünk két képeslapot, és kb.2 óra pihenés és elmélyülés után elindultunk a vonatra.
Kistótfalunál még sokat kellett volna várni a következő járműig, ezért megcéloztuk a következő falut, Átát. Átáig egy földút vezetett két nagy letarolt kukoricás föld között egy domb tetején. Itt meg kell jegyeznem egy viccet, amit egy helyi kedves bácsi mondott nekünk Kistótfalun: "Mi van Áta közepén? -???- Hát egy T." Nekem ez este 10-kor esett le. Szőkeségem újra bebizonyosodott:).
Átán aztán úgy gondoltuk, hogy még Szőkédig is elérünk, és majd akkor fölszállunk arra a vonatra. Szőkéden már mást gondoltunk: már nincs is messze Pécs. Így lemondtunk a vonatról, és kockáztattunk, mivel lemenőben volt a nap, és nem volt a biciklinken lámpa, csak rajtunk egy-egy visszataszító mellény, amit a kukások is hordanak. De bevállaltuk. Útközben találkot
zunk egy döglött borzzal, ami úgy nézett ki, mint a biológia termi kitömött állat, teljesen ép volt. Majd átmentünk Egerágon, Kozármislenyen – előtte még volt egy fergeteges naplemente – és beértünk Pécs külvárosába. Ekkor már alig éltünk, de keresztülevickéltünk a városon, és visszatértünk sógoromék albérletébe.
Nagyon sok jó vizuális élmény volt, például az, amit már írtam, hogy egyszercsak észrevettük a domboldalban a kéttornyú templomot, de láttuk kicsit messziről a siklósi várat. Aztán a már szintén említett borz és a naplemente. Meg az, hogy a Tenkes nagyon sokáig látszódott a rajta levő két torony (valami átjátszóállomások lehettek), és ahogy körülötte mentünk, úgy helyet cseréltek.
Sokat imádkoztunk egész nap, nagyon nagy testi-lelki élmény volt! Nagyon büszke volt rám a férjem, hogy ilyen jól bírtam a tekerést és minden nehézséget. Az utóbbi mondatot ő írta, mivel ezt a bejegyzést közösen szerkesztjük.:)
Nekem, Adrinak nagyon jó élmény volt ez a nap. Hosszú idő óta most éreztem magam igazán szárnyalni. És amit mostanában nem mondtam: Elégedett vagyok önmagammal!!!
A másik pozitívum az, hogy kicsit a testünket is megdolgoztattuk, remélem hozzájárult a töltött galamb-effektus elkerüléséhez. A kitartásom és az akaraterőm is fejlődött, és nem bántam meg, hogy az elején makacsul kitartottam a teljes táv megtételéhez.
Ezután is szeretnénk hasonlókat, de már csak Vác környékén, mert ez a bicikli, amit kölcsön kértem, tönkre ment. Mellesleg egy jó régi városnéző biciklim volt, nem a nagy távokhoz tervezve. Ma nagyon rosszul van még a térdem, eléggé megviselte az erőltetés. Önmagamhoz képest ez egy holdnyi lépés volt.Nem tudom, hogy Áron írta-e, de 80 km-t tekertünk. Gyorsabb és kevésbé fárasztóbb lett volna, ha működik a váltóm, és mindkét bicikli jobb lett volna. Gratulálok magamnak és Áronnak is.
Ez volt életem legszebb zarándoklata.
Megjegyzések
KR