Egyetemista ember nálunk és más nemzeteknél...

Ajjajjaj...
Hogy is kezdjem...sajnos rájöttem, hogy még mindig vannak előítéleteim, és sztereotípiáim...
Kedden reggel beléptem az egyetem kapuján. Sok-sok ember volt, így hát meg voltam szeppenve, hogy vajon hogyan találom majd meg, hogy hova kell mennem...Szerencsére megláttam, ahogy egy nálam két-három évvel idősebb leányzó egy papírt tart a feje fölött, jelezvén, hogy az én szakomhoz tartozó emberkéket akarja összegyűjteni. A lány, mint az Egyetemista közölte kis társaságunkkal, hogy este hétkor találkozunk az egyetem előtt, mert az iskolának van egy "törzshelye", és ott lesz este egy ismerkedési "parti". Rögvest hozzátette, nehogy valaki elfelejtse:"Hozzá' piát!". Na sebaj...elég sok fura ember volt ott az egyetemen...orrukból, szemükből, szájukból, fülükből, hasukból különféle karikák, szegecsek álltak ki. Ekkor még úgy gondoltam, ehhez majd hozzászokom. Aztán jöttek a borotvált fejű lányok...ez a pillanat a megérkezésemet követő ötödik percben esett meg, és olyan érzés fogott el, amelyet nem gondoltam, hogy ilyen hamar érezni fogok:HAZA AKAROK MENNI!...

No nem baj...reggel kilenctől délután egyig felvont szemöldökkel ültem, álltam, hallgattam leendő társaim beszélgetéseit...a kedvencem az volt, amikor egy eléggé festett arcú aranyos kislány megkérdezte tőlem, hogy mi az az index..közben a kezében tartotta újdonsült leckekönyvét...
Meghallgattuk a közös előadást, majd egy rövid szünet után az én szakomhoz tartozó emberekkel együtt elmentünk a kijelölt helyre, és vártuk, hogy felvilágosítást kapjunk az órafelvételről, és egyéb hivatalos dolgokról. Jött is a néni, aki a "jó napot kívánok" után németül kezdett el beszélni. Lehet, hogy viccesen hangzik, de megijedtem...Németül mondta el, hogy melyek a kötelező órák, amelyekből kettőre már nincs hely, úgyhogy fantasztikus...no mindegy...A néni eléggé mogorva volt, és nagyon örültem, hogy eddig semmi olyan órát nem vettem föl, amit ő tart. Kisebb-nagyobb hiányosságokkal mindent értettem. Utána egy kedvesnek tűnő idősebb bácsi is bemutatkozott. Ő már rögtön németül beszélt. Az ő szövegéből szinte semmit nem értettem, de nagyon jól esett hallgatni, és úgy éreztem, kedvesen szól hozzánk, és ez az egész délelőttös trauma után nagyon jól esett. Jójó...valami olyasmiről beszélt a bácsi, hogy mi, jó eszű emberek legyünk szorgalmasak, és ne fecséreljük el a napjainkat.

Aztán este hétkor ott voltam az egyetem előtt. Tudjátok mi a legjobb az egyetem épületében? Most biztos lesznek, akik felnevetnek, vagy nem tudom...az épület mellett közvetlenül egy nagyon szép templom van...már el is határoztam, hogy reggelente, az iskolába vezető tíz perces séta után oda térek be, mielőtt a napi tanulmányomat megkezdem...talán így kibírható lesz...Szóval este hét óra...sehol senki...fél nyolcra voltunk kb 15-en...Mindenki kezében sör, bor, miegymás. Elindultunk. Én naivan azt hittem, hogy rögtön a törzshelyre megyünk. Ehelyett fölmentünk valami kollégium tetejére, ahol már voltak páran...mondanom sem kell, mindenki olyan részeg volt ott...kiderült, hogy a törzshely majd fél tízkor nyit, addig "alapozni" kell. Ez számomra negyed kilenckor derült ki, hogy majd csak később megyünk tovább, úgyhogy én, mint menő egyetemista fölhívtam anyukámat, hogy jöjjön értem, mert a sötétben nem akartam egyedül hazasétálni...Úgyhogy...én megadtam az esélyt az estének, hátha jó lesz. Biztos jó is volt...csak nem nekem.

A legjobb az egészben, hogy 12 hét múlva vagy öt tárgyból kell németül vizsgáznom...na...majdcsak lesz valahogy.

Egyébként kapott egy pozitív pontot is az iskola, ugyanis kaptunk egy komolyzenei válogatás cd-t...mondjátok rám, hogy maradi vagyok, és nem tudom, hogy kell élni...de azt hiszem, talán nem akkora probléma, ha öt év múlva nem egy kigúvadt szemű, üres tekintetű ember leszek, aki összesen annyi kommunikációra képes, hogy:hozzá' piát!"

Ja...fontos...egy ember beszédét hallgattam valamelyik nap, és azt mondta, hogy ami nagyon fontos az életben, hogy legyenek konkrét, határozott céljaink...különben csak lézengeni fogunk. Úgyhogy kalandra fel barátaim, ragadjatok tollat, papírt, feküdjetek ki a fűbe, és elő a célokkal!

Ja...és még valami...talán a Rusnya kezd elköszönni...