Élményekkel tele
Tegnap késő éjszaka értem haza a Tátrából. Négy nap tömény élmény, és most mégis valami melankolikus érzés vesz erőt rajtam, ami azt hiszem, hogy a fájó felismerés hatása. De nem ugorjunk ennyire előre!
Csütörtök "reggel" megérkezünk az iskola udvarára, ahol régi ismerősökkel találkoztunk, lett is nagy ölelkezés, meg nyüszítés, meg "áúúú, kiszúrod a szemem a szemüvegeddel", majd nevetgélés, és megint nyüszítés.
Eszünkbe jutottak a korábban használt békatalpak, így gyorsan megkerestük őket, és becsempésztük az autóba. "Még jól jöhet hegymászás közben" gondoltuk balgán, de lebuktunk, így két párt ki kellett rakni, a harmadikat odabiggyesztettük a hátsó szélvédőhöz. A négy Kalazanci-díjas beült egy autóba (különös véletlen), és elindultunk szép hazánkból egy másik vidék felé, ami kicsit dombosabb, mint a miénk. (Hehe, kicsit...) A túrák részletes leírását Dodira bíznám, ő érzékletesebben le tudja írni, főleg a halálfélelmet (ha már neki is az van, akkor el lehet képzelni engem, bár én nem merészkedtem olyan magasra). Este elfoglaltuk a szobáinkat. Az arisztokraták nyilván egy szobába kerütek, ahol volt egy kétszemélyes és két egyszemélyes ágy. Hárman aludtuk a kétszemélyesben. Természetesen volt minden reggel "ráfeküdés", esténként "add vissza a takarómat", "mindjárt leesek", "májkrém" és még sorolhatnám. Frici megjegyezte, hogy valakinek májkrém szaga volt. Közöltül vele, hogy egyedül a H. Gábor evett májkrémet, így nem biztos, hogy jó ágyba feküdt. Persze, persze magyarázkodott, de már egyértelmű volt, Tamásnak annyi... (Ne haragudj Stenyó, remélem, érted a viccet!) Huhu, már azt várom, hogy a képek fent legyenek. Lesz Warming Teddy, A kutyat nesimogatni tessék, Stenyó+Petya, Dodi, Frici, Bacchus (ez így együtt), harangfogós (most nem hagytuk ki, legalábbis a többiek, én sajnos nem fogtam meg az eredetit, így nem megyek férjhez, de hamarosan lesz 2 esküvő is, mert a lányok megfogták- meg a fiúk is, bár kicsiny hazánkban az egyneműek házassaga még nem engedélyezett-) és még sok, sok szép és jó kép, és persze kevésbé szépek, de aranyosak, vagy "kacagtatók".
Meg kell mondjam, nagyon féltem a medvéktől, ráadásul a csúnya Fülöp megijesztett. Szegény Beni elől meg elbújtam egy fa mögé, és sokáig nem jöttem elő, majd amikor előmásztam, szegény a szívéhez kapott, és megjegyezte, hogy "Ilyet többé ne csinálj!"-kár, hogy a hangját nem tudom leírni, kellene valami jó kis technikai kütyü, ami a hangját modellezi. Szóval féltem a medvéktől, a viperáktól, a zergéktől (a szarvukkal kiválóan felhasíthatnák az ember hasfalát), a cickányoktól... Tényleg elhittétek, hogy a cickányoktól is? Nem, attól nem...
Ó, meg kell említenem, hogy mindent megettem! MINDENT! A Péter meg volt elégedve, azt hiszem. Igazság szerint nagy kínszenvedés volt az utolsó falatokat lenyelni, de sikerült, mert kemény vagyok, és egy kis krumpli vagy rizs nem foghat ki rajtam. Na jó, csak éhes voltam...
A hazautazás mókás volt. Nem, nem volt mókás. Lekéstem az első vonatot, ami azt jelentette, hogy 1 órát kések a felvételiről. Legalább jó volt a társaság. Először egy zenész bácsival beszélgettem Kassáig, ahol kissé eltévedtem, mert miért is ne, 20 kg cuccal irány a város, hátha felfedezek valami újat. Kassától Pestig egyedül utaztam, vagy valami furcsa kinézetű egyén odaült, így nem mertem aludni, pedig borzasztóan fáradt voltam. 1,25 óra késéssel beestem a felvételire. Egy teremben ült egy csomó ember, szülők és felvételizők. Bementem, köszöntem, majd leültem. Kissé még ziláltam, mert nagyon siettem, így érdekes látványt nyújthattam. Egy lány folyamatosan bámult. Nagyon idegesítő volt. Mit néz? Van rajtam valami különös? Leszakadt a gomba az ingemről, vagy kihullott a szemöldököm? Na, mindegy, szerencsére hamar behívtak, én voltam az utolsó. jól elbeszélgettek velem... Felvettek, bár ezt eddig is tudtuk. Sok szimpatikus lány volt, de amint már említettem, ezek a bámulók nem jönnek be (bár lehet, hogy csabzottan szebb vagyok, mint amúgy, és ez vonzza a tekinteteket).
Hazafelé belém hasított valami... Te jó ég! 1,4/7 hét, és itt fogok élni. Mindenki idegen. Mi lesz, ha senki nem érti meg érzékeny kis lelki világomat, vagy a kutya sem fog foglalkozni azzal, hogy szomorú vagy éppen boldog vagyok... Furcsa volt a nyüzsgés a tátrai csend után. Cseppet sem vágyok rá.
Csütörtök "reggel" megérkezünk az iskola udvarára, ahol régi ismerősökkel találkoztunk, lett is nagy ölelkezés, meg nyüszítés, meg "áúúú, kiszúrod a szemem a szemüvegeddel", majd nevetgélés, és megint nyüszítés.
Eszünkbe jutottak a korábban használt békatalpak, így gyorsan megkerestük őket, és becsempésztük az autóba. "Még jól jöhet hegymászás közben" gondoltuk balgán, de lebuktunk, így két párt ki kellett rakni, a harmadikat odabiggyesztettük a hátsó szélvédőhöz. A négy Kalazanci-díjas beült egy autóba (különös véletlen), és elindultunk szép hazánkból egy másik vidék felé, ami kicsit dombosabb, mint a miénk. (Hehe, kicsit...) A túrák részletes leírását Dodira bíznám, ő érzékletesebben le tudja írni, főleg a halálfélelmet (ha már neki is az van, akkor el lehet képzelni engem, bár én nem merészkedtem olyan magasra). Este elfoglaltuk a szobáinkat. Az arisztokraták nyilván egy szobába kerütek, ahol volt egy kétszemélyes és két egyszemélyes ágy. Hárman aludtuk a kétszemélyesben. Természetesen volt minden reggel "ráfeküdés", esténként "add vissza a takarómat", "mindjárt leesek", "májkrém" és még sorolhatnám. Frici megjegyezte, hogy valakinek májkrém szaga volt. Közöltül vele, hogy egyedül a H. Gábor evett májkrémet, így nem biztos, hogy jó ágyba feküdt. Persze, persze magyarázkodott, de már egyértelmű volt, Tamásnak annyi... (Ne haragudj Stenyó, remélem, érted a viccet!) Huhu, már azt várom, hogy a képek fent legyenek. Lesz Warming Teddy, A kutyat nesimogatni tessék, Stenyó+Petya, Dodi, Frici, Bacchus (ez így együtt), harangfogós (most nem hagytuk ki, legalábbis a többiek, én sajnos nem fogtam meg az eredetit, így nem megyek férjhez, de hamarosan lesz 2 esküvő is, mert a lányok megfogták- meg a fiúk is, bár kicsiny hazánkban az egyneműek házassaga még nem engedélyezett-) és még sok, sok szép és jó kép, és persze kevésbé szépek, de aranyosak, vagy "kacagtatók".
Meg kell mondjam, nagyon féltem a medvéktől, ráadásul a csúnya Fülöp megijesztett. Szegény Beni elől meg elbújtam egy fa mögé, és sokáig nem jöttem elő, majd amikor előmásztam, szegény a szívéhez kapott, és megjegyezte, hogy "Ilyet többé ne csinálj!"-kár, hogy a hangját nem tudom leírni, kellene valami jó kis technikai kütyü, ami a hangját modellezi. Szóval féltem a medvéktől, a viperáktól, a zergéktől (a szarvukkal kiválóan felhasíthatnák az ember hasfalát), a cickányoktól... Tényleg elhittétek, hogy a cickányoktól is? Nem, attól nem...
Ó, meg kell említenem, hogy mindent megettem! MINDENT! A Péter meg volt elégedve, azt hiszem. Igazság szerint nagy kínszenvedés volt az utolsó falatokat lenyelni, de sikerült, mert kemény vagyok, és egy kis krumpli vagy rizs nem foghat ki rajtam. Na jó, csak éhes voltam...
A hazautazás mókás volt. Nem, nem volt mókás. Lekéstem az első vonatot, ami azt jelentette, hogy 1 órát kések a felvételiről. Legalább jó volt a társaság. Először egy zenész bácsival beszélgettem Kassáig, ahol kissé eltévedtem, mert miért is ne, 20 kg cuccal irány a város, hátha felfedezek valami újat. Kassától Pestig egyedül utaztam, vagy valami furcsa kinézetű egyén odaült, így nem mertem aludni, pedig borzasztóan fáradt voltam. 1,25 óra késéssel beestem a felvételire. Egy teremben ült egy csomó ember, szülők és felvételizők. Bementem, köszöntem, majd leültem. Kissé még ziláltam, mert nagyon siettem, így érdekes látványt nyújthattam. Egy lány folyamatosan bámult. Nagyon idegesítő volt. Mit néz? Van rajtam valami különös? Leszakadt a gomba az ingemről, vagy kihullott a szemöldököm? Na, mindegy, szerencsére hamar behívtak, én voltam az utolsó. jól elbeszélgettek velem... Felvettek, bár ezt eddig is tudtuk. Sok szimpatikus lány volt, de amint már említettem, ezek a bámulók nem jönnek be (bár lehet, hogy csabzottan szebb vagyok, mint amúgy, és ez vonzza a tekinteteket).
Hazafelé belém hasított valami... Te jó ég! 1,4/7 hét, és itt fogok élni. Mindenki idegen. Mi lesz, ha senki nem érti meg érzékeny kis lelki világomat, vagy a kutya sem fog foglalkozni azzal, hogy szomorú vagy éppen boldog vagyok... Furcsa volt a nyüzsgés a tátrai csend után. Cseppet sem vágyok rá.
Megjegyzések
Kikérem magamnak!