Reggel

Most Oren Lavie-tól a Here morning elegance című számot hallgatom. Sajnos nem tudom feltölteni, még meg kell tanulnom, hogy hogyan működik az ilyesmi...

Legszívesebben kifutnék a világból, vagy elmennék egy lakatlan szigetre, hogy ne bántahassak, és ne bánthassanak... Miért van az, hogy azokat az embereket bántom meg leginkább, akiket a legjobban szeretek? Az a legfájdalmasabb, ha olyan ember sebez, aki felé teljesen nyitva van a szívűnk. A szívről mindig a lélek jut az eszembe, meg még sok minden más is. Tegnap felnéztem az égre, és arra gondoltam, hogy milyen volt az, amikor még pilóta akartam lenni, a magasság ura, és mennyire jó érzés volt először repülni. Az is eszembe jutott, hogy milyen fantasztikus dolog volt dobogó szivet látni, a mélységet, vagy mennyire örültem, amikor meggyógyult az egyik beteg. Annyi minden szerettem volna lenni, most meg egyáltalán nem tudom, hogy merre halad az életem. Remélem, hogy Isten soha nem engedi el a kezem, még akkor sem, ha minden ember elhagy...