Mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad
Dodi már két napja csak nyüszíteni tud! A biciklitúrások tudják, hogy milyen elviselhetetlenül tud Dodi nyüszíteni. De ha egyszer olyan nagy hiányérzet van benne. Nem mintha unatkozna, azt se tudja hol áll a feje, és ideges az emberekre meg a szemét világra. De annyira nagyon hiányoznak neki Az Emberek. Az a pár, akik nélkül Dodi nem lenne Dodi. Ti alakíttok, banyek. Miattatok változom, formálódik a személyiségem. De ezt már említettem.
Egyvalaki főképpen nagyon hiányzik. Pedig mindig mellettem öblöget, ha mosogatok. Amikor ránézek egy sport szeletre, mellettem fut az esőben az autóhoz. Amikor a kanapén ülök, ott ül mellettem, 9 órakor velem imádkozik, amikor a tükörbe nézek, ketten látjuk magunkat a váci iskola ebédlőjének előterében, amikor gyógyít a Lusta dal, akkor velem táncol, és amikor vezetek, akkor is ott van. És mindenhol mindenben, mégis messze valahol a világ végén. (Figyelitek az alliterációkat?)
Dodi túl csöp-csöp lett mostanában, (ahogy Mr. D mondaná,) és néha úgy csinál mintha elhagyta volna az esze. (Például nyüszít. Ha Mr. D. látná, ill. hallaná, hogy nyüszít Dodi, biztos kinevetné, mint a Krivánon a sárga virágért, :)) Ma, amikor Dodi a Munkaügyi Hivatalban várt türelmesen a sorára, még akkor is azt nézte, hogy mikor jelenik meg a lépcsőfordulóban Kálmán, pedig p(KM megjelenik a lépcsőfordulóban)=0% volt. Csak egy csíkos pulcsi maradt... meg a türelmes várakozás.
Mikor elindul a vonat, tratatatatam-taram. Legközelebb, ha leugrik, nem engedem vissza. Utazzon a táska egyedül. Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem, én nem engedném el, nem bizony. Már minden akaraterőm elveszett. Ez pedig lehet, hogy baj. De lehet, hogy nem.
Fritz veled meg mikor fogom látni újra egymást? Hát már igencsak ránkférne egy hajnalba nyúló beszélgetés!!!
Most már csak összevissza irogatok, mint valami beszívott költő-író.
A lényeg: Hiányoztok!!! Hiányzol!!!
Egyvalaki főképpen nagyon hiányzik. Pedig mindig mellettem öblöget, ha mosogatok. Amikor ránézek egy sport szeletre, mellettem fut az esőben az autóhoz. Amikor a kanapén ülök, ott ül mellettem, 9 órakor velem imádkozik, amikor a tükörbe nézek, ketten látjuk magunkat a váci iskola ebédlőjének előterében, amikor gyógyít a Lusta dal, akkor velem táncol, és amikor vezetek, akkor is ott van. És mindenhol mindenben, mégis messze valahol a világ végén. (Figyelitek az alliterációkat?)
Dodi túl csöp-csöp lett mostanában, (ahogy Mr. D mondaná,) és néha úgy csinál mintha elhagyta volna az esze. (Például nyüszít. Ha Mr. D. látná, ill. hallaná, hogy nyüszít Dodi, biztos kinevetné, mint a Krivánon a sárga virágért, :)) Ma, amikor Dodi a Munkaügyi Hivatalban várt türelmesen a sorára, még akkor is azt nézte, hogy mikor jelenik meg a lépcsőfordulóban Kálmán, pedig p(KM megjelenik a lépcsőfordulóban)=0% volt. Csak egy csíkos pulcsi maradt... meg a türelmes várakozás.
Mikor elindul a vonat, tratatatatam-taram. Legközelebb, ha leugrik, nem engedem vissza. Utazzon a táska egyedül. Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem, én nem engedném el, nem bizony. Már minden akaraterőm elveszett. Ez pedig lehet, hogy baj. De lehet, hogy nem.
Fritz veled meg mikor fogom látni újra egymást? Hát már igencsak ránkférne egy hajnalba nyúló beszélgetés!!!
Most már csak összevissza irogatok, mint valami beszívott költő-író.
A lényeg: Hiányoztok!!! Hiányzol!!!
Megjegyzések