Hazaérkezvén
Dodi megérkezett kedves barátaim. Most itt ül csíkokban és tömi magába a szénhidrátot.
Hát kedves biciklis barátaim, azt ne kívánjátok, amit mi Gendáj úrral és Viktorral a nyakunkba kaptunk Récse és Kanizsa között. Olyan esőt képzeljetek el, mint a zeneiskolánál, csak ez nem öt percig tartott. Még a városon kívül elkapott, és nagyon váratlanul sújtott le. Ellenszél, rengeteg domb, nagy szemű és szúrós csapadékformátum. A sztráda feletti felüljárón bevallom féltem attól, hogy valakibe belecsap a villám (ugyebár dombtető). Volt, hogy legkisebb fokozatba sem bírtam tovább tekerni egyrészt a végkimerültségtől, másrészt az ellenszéltől, és mindeközben folyt a szemembe a sós víz, és nem láttam semmit. Minden erőmet összeszedve, szinte levegőt se véve futottam Gandhi után, és csak azt tudtam mondani magamban, hogy húzd meg, húzd meg, húzd meg.... Mikor beérkeztünk sírva nevettem. Végre otthon.
Egyébként ez fantasztikus. Végig szakadt az eső. Csak sosem felettünk. :) Amikor a déli parton mentünk az északi partot mosta, mikor az északin mentünk, délen zuhogott. Mondja azt nekem valaki, hogy ez nem csoda. Amikor egész hétre, az egész országra záport, zivatart jósoltak.
Éljen! Túléltem Gandhi harmadik biciklitúráját is. Szerintem iszonyú jó volt, a legeslegnagyobb vip arcokkal. Azaz veletek. Köszönünk mindent a szállásadóknak is.
"Maradj otthon, nézzél tévét..." (Most ezt hallgatom.) Hát ezt véletlenül se tegyétek. Nincs jobb dolog a biciklizésnél. "Autók a tenger felé..." Sokkal jobb a bicikli, mint az autózás. (Mellesleg olcsóbb is :)) Kocsiban érzed azt, ahogy simogatja a kezed a szél? Dehogy. És mennyivel jobb legyőzni azt a fránya dombot a saját erődből. Lehet, hogy közben leizzadsz vagy le kell szállnod, de te győzöl. A gázpedált a tégla is tudja nyomni, ahhoz nem kell sok ész - szokta volt mondani nagypapám. A kocsiból nem hallod ahogyan ciripelnek a tücskök, nem veszed észre az út mellett a búzavirágot. Még megérkezni sem olyan igazi, mint mondjuk 100 km után Cserszegtomajban ledobni a biciklit mérgesen, fáradtan, de tudva azt, hogy megcsináltad. És mindemellett szabad vagy.
A biciklizés olyan mint az élet. (Az utazás toposza, nemdebár :)) Van, hogy dombnak felfelé kell menni, van hogy lejtőn lefelé. Néha belefárad az ember. Van, amikor egyedül vagy, van amikor másokkal együtt mész, van, amikor alkalmazkodni kell a többiekhez, de a saját biciklidet neked kell tekerned, mert senki sem fogja helyetted. Van, amikor elhagynak, van amikor megvárnak. Néha dönteni kell, hogy merre menjünk tovább, és van, hogy el is tévedünk. Van amikor szeretnénk ott maradni, ahol éppen vagyunk, de tovább kell lépni, tovább-ballagni. (Mert miért ragadjunk le egyetlen oldalon abban a bizonyos könyvben, amiről az egyik a szalagavatón elhangzott beszédben hallottunk, amikor a könyv többi része is izgalmas.) És van, hogy a körülmények sem kedveznek, fúj a szél, vagy esik ránk az égi áldás. És a végén megérkezünk...
V breg pak v dol, pak dojdemo do Kaniže. Őseim egyik mondása. Dombnak föl, dombnak le, és a végén odaérünk Nagykanizsára.
Hát kedves biciklis barátaim, azt ne kívánjátok, amit mi Gendáj úrral és Viktorral a nyakunkba kaptunk Récse és Kanizsa között. Olyan esőt képzeljetek el, mint a zeneiskolánál, csak ez nem öt percig tartott. Még a városon kívül elkapott, és nagyon váratlanul sújtott le. Ellenszél, rengeteg domb, nagy szemű és szúrós csapadékformátum. A sztráda feletti felüljárón bevallom féltem attól, hogy valakibe belecsap a villám (ugyebár dombtető). Volt, hogy legkisebb fokozatba sem bírtam tovább tekerni egyrészt a végkimerültségtől, másrészt az ellenszéltől, és mindeközben folyt a szemembe a sós víz, és nem láttam semmit. Minden erőmet összeszedve, szinte levegőt se véve futottam Gandhi után, és csak azt tudtam mondani magamban, hogy húzd meg, húzd meg, húzd meg.... Mikor beérkeztünk sírva nevettem. Végre otthon.
Egyébként ez fantasztikus. Végig szakadt az eső. Csak sosem felettünk. :) Amikor a déli parton mentünk az északi partot mosta, mikor az északin mentünk, délen zuhogott. Mondja azt nekem valaki, hogy ez nem csoda. Amikor egész hétre, az egész országra záport, zivatart jósoltak.
Éljen! Túléltem Gandhi harmadik biciklitúráját is. Szerintem iszonyú jó volt, a legeslegnagyobb vip arcokkal. Azaz veletek. Köszönünk mindent a szállásadóknak is.
"Maradj otthon, nézzél tévét..." (Most ezt hallgatom.) Hát ezt véletlenül se tegyétek. Nincs jobb dolog a biciklizésnél. "Autók a tenger felé..." Sokkal jobb a bicikli, mint az autózás. (Mellesleg olcsóbb is :)) Kocsiban érzed azt, ahogy simogatja a kezed a szél? Dehogy. És mennyivel jobb legyőzni azt a fránya dombot a saját erődből. Lehet, hogy közben leizzadsz vagy le kell szállnod, de te győzöl. A gázpedált a tégla is tudja nyomni, ahhoz nem kell sok ész - szokta volt mondani nagypapám. A kocsiból nem hallod ahogyan ciripelnek a tücskök, nem veszed észre az út mellett a búzavirágot. Még megérkezni sem olyan igazi, mint mondjuk 100 km után Cserszegtomajban ledobni a biciklit mérgesen, fáradtan, de tudva azt, hogy megcsináltad. És mindemellett szabad vagy.
A biciklizés olyan mint az élet. (Az utazás toposza, nemdebár :)) Van, hogy dombnak felfelé kell menni, van hogy lejtőn lefelé. Néha belefárad az ember. Van, amikor egyedül vagy, van amikor másokkal együtt mész, van, amikor alkalmazkodni kell a többiekhez, de a saját biciklidet neked kell tekerned, mert senki sem fogja helyetted. Van, amikor elhagynak, van amikor megvárnak. Néha dönteni kell, hogy merre menjünk tovább, és van, hogy el is tévedünk. Van amikor szeretnénk ott maradni, ahol éppen vagyunk, de tovább kell lépni, tovább-ballagni. (Mert miért ragadjunk le egyetlen oldalon abban a bizonyos könyvben, amiről az egyik a szalagavatón elhangzott beszédben hallottunk, amikor a könyv többi része is izgalmas.) És van, hogy a körülmények sem kedveznek, fúj a szél, vagy esik ránk az égi áldás. És a végén megérkezünk...
V breg pak v dol, pak dojdemo do Kaniže. Őseim egyik mondása. Dombnak föl, dombnak le, és a végén odaérünk Nagykanizsára.
Megjegyzések