naplórészlet
Milyen rossz az embernek, amikor arra kell rádöbbennie, hogy átlagos.
Sem jobb, sem rosszabb, mint a többiek. Azokról a dolgokról, amikről eddig azt hitte, hogy abban egyedi, a végén mindig kiderül, hogy van valaki aki jobb nála. Sokkal jobb, sokkal kreatívabb, sokkal egyedibb.
Egy átlagember vagyok. Ugyanazt teszem, ugyanazt eszem, ugyanúgy gondolkodom és ugyanolyan kicsinyesen szeretem azt, ami nekem jó. Ez borzalmas érzés.
Mindannyian átlagemberek vagyunk. Itt vagyunk 6,5 milliárdnyian és nincs szükség igazából egyikünkre sem. Szüksége van a Földnek 6,5 milliárd piócára, akik csak tönkreteszik? Dehogy van. Akkor kinek van szüksége az emberekre? Ha messziről nézzük őket, mind egyformák.
És egyszercsak eszembe jut a Kis herceg. Az a rész, amikor elment a rózsakertbe és rádöbbent, hogy az ő egyetlen rózsája, akiről azt hitte, hogy egyetlen a világon, ugyanolyan, mint a többi száz- meg százezer. Először a róka is olyan volt számára, mint a többi száz- meg százezer, de ő megszelidítette. Ezen van a hangsúly. A megszelidítésen. Attól lesz valaki számomra értékes, hogy szeretem, hogy időt szakítok rá. Akkor ő több lesz számomra, mint a többi 6,5 milliárd. Egyetlen lesz. És én is egyetlen leszek az ő számára. Csak ennek van értelme, másnak nincs.
"A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat. - Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta: - Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám. "
Sem jobb, sem rosszabb, mint a többiek. Azokról a dolgokról, amikről eddig azt hitte, hogy abban egyedi, a végén mindig kiderül, hogy van valaki aki jobb nála. Sokkal jobb, sokkal kreatívabb, sokkal egyedibb.
Egy átlagember vagyok. Ugyanazt teszem, ugyanazt eszem, ugyanúgy gondolkodom és ugyanolyan kicsinyesen szeretem azt, ami nekem jó. Ez borzalmas érzés.
Mindannyian átlagemberek vagyunk. Itt vagyunk 6,5 milliárdnyian és nincs szükség igazából egyikünkre sem. Szüksége van a Földnek 6,5 milliárd piócára, akik csak tönkreteszik? Dehogy van. Akkor kinek van szüksége az emberekre? Ha messziről nézzük őket, mind egyformák.
És egyszercsak eszembe jut a Kis herceg. Az a rész, amikor elment a rózsakertbe és rádöbbent, hogy az ő egyetlen rózsája, akiről azt hitte, hogy egyetlen a világon, ugyanolyan, mint a többi száz- meg százezer. Először a róka is olyan volt számára, mint a többi száz- meg százezer, de ő megszelidítette. Ezen van a hangsúly. A megszelidítésen. Attól lesz valaki számomra értékes, hogy szeretem, hogy időt szakítok rá. Akkor ő több lesz számomra, mint a többi 6,5 milliárd. Egyetlen lesz. És én is egyetlen leszek az ő számára. Csak ennek van értelme, másnak nincs.
"A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat. - Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta: - Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám. "
Megjegyzések