....

Már rég megfogalmaztam magamnak, hogy olyan életre vágyok, mint amilyet Hemingway leírt a Vándorünnep című művében. Mára már visszatértem a Föld nevű bolygóra, és rájöttem, hogy én nyilván nem fogok az írásból megélni, nem lesz alkalmam Párizs antikváriusánál olcsó angol könyveket vásárolni, viszont azt az embert még megtalálhatom, akivel a későbbiekben leélem az egyszerű életem. Azt hiszem, hogy a világgal az a baj, hogy vannak, akik még őrzik a szívükben a jót, akikre kevésbé hat a mondern kor alaptapasztalata, akik igazán boldogok, szabadok. És vannak azok, akik meg akarnak felelni a világ elvárásainak, akik nem szabadok, akik az ösztöneiknek élnek. Tényleg azért lennénk a világon, hogy fogyasszunk? Akkor tényleg "eltűnök hirtelen". Az élet ennél bonyolultabb. Ha jól emlékszem, Dodi írta a pályázatában, hogy ha önmagamért vagyok, akkor miért vagyok? Jó lenne tudni, hogy jó felé tart-e az életem, vagy valahol már vakvágányra futott. Az igazat megvallva, kissé félek attól, hogy bekerülök egy nagyváros forgatagába, ahol senki nem fog rám figyelni, senki nem fogja azt mondani, hogy ez butaság, nem lesznek fizikai korlátok, viszont erkölcsiek igen. Azt hiszem, hogy ha mindazok az értékek, amiket kaptam, és amikhez igyekszem hűen élni, mélyen a szívembe vésődtek, nem kell aggódnom, hisz amiket ott mélyen rögzít az ember, azt nem lehet kitörölni...